I keep it cage but I can't control it...

 Remélve, hogy nem ugyanaz az ember vagyok... De fájdalom beismerni, hogy ugyanaz vagyok, mint egy éve. Semmivel sem közelebb ahhoz, ami igazán kell. Van egy könyv. A címe Keskeny úton. Egy lelkészről szól, de nem ez a lényeg. Egy másik szereplő a lényeg, egy lány, aki nincs megtérve. Mégis elmegy a gyülekezetbe, mindent megtesz, mert szerelmes a lelkészbe. És igen, szerintem beleestem ebbe a hibába. Igen, ebben a gyülekezetben ott van D, aki 20 éves, helyes, vicces, minden. És teológushallgató, megtért. Ez a "probléma". Én ugyanis jóindulattal is csak vallásosnak vagyok mondható. Ezt tudom magamról, de amíg az lesz, hogy: "na, térjünk meg, mert akkor jó leszek D-nek", addig a megtérést elfelejthetem. De amíg D a közelemben van, addig őt nem tudom elfelejteni. Ez főleg így konferencián baj, amikor előadásra figyelés helyett balra figyelek, ahol ül, evangélizációra figyelés helyett robotot rajzolok belőle, dicsőítés helyett a basszusgitáros ujjtechnikáját figyelem ( igen, D a basszusgitáros). Most már csak hetente fogom látni újabb egy évig, leszámítva a koncerteket. És ha nem térít el a világ, úgy mint tavaly, akkor imádkozom a megtérésért.