Olvastam egy könyvet. Hát mit mondjak, eléggé szíven ütött. Mert egy lányról szól. Megismer egy fiút, és gyakorlatilag pontosan olyan a kapcsolatuk mint nekem R-rel. Vannak olyan helyzetek, szövegek, gondolatok, amik szinte ugyanúgy játszódtak le velünk, mint a könyvben. Többször is félredobtam a könyvet, mondván: ez nem jó, túl igaz. De annak a lánynak mindene megvan. Egy nagyon jó barátnője, fiúbarátja, pasija, hódolója, tökéletes családja... Majdnem sírtam R miatt, pedig most nagyjából minden rendben van. Beteg, nincs suliban, és hiányzik.
Most eszembe jutott F. Tavaly majdnem ilyenkor vesztünk össze. Azóta nem sokat beszéltünk, csak amennyi angol órán meg ilyeneken kell. Mostanában már néha egymáshoz szólunk szünetben. Azon gondolkozom, hogy esetleg beszélek vele, és megmondom neki hogy nem akarok haragot tartani vele. Nem tudom mit reagálna, ja és nem vagyok biztos benne hogy ugyanígy gondolja. De szerintem azért jó ember, és semmi köze ennek a fiúságához.
Rossz hatással van rá hogy kinyílt a szemem, és láttam mindenfélét, rákattantam ezekre a dolgokra. De nekem ugye csak a célzások meg hülye álmok jutnak... :)
