Nagyon nagyon nagyon szeretem Avrilt, mert egyszerűen mindig van olyan száma ami éppen illik rám.
Ma unalmasnak ígérkező napom volt, kis csavarral. A föcióra volt a csavarok kezdete, mert a kistanár nagyon flegma volt, és kiabált. Nem bírtam ki, ezért beszóltam neki párszor. Nem nagyon fogta meg. A tesin nem hitte el a tanárnő, hogy kiment a bokám, szóval kosaraztam. Az a para, hogy K szinte sose jár be első órára, vagy mindig késik, szóval soha nem tudom mire számítsak. Ma bejött, és kosaraztunk ugye tesin. Egy csapatban voltunk, és ANNYIRA de ANNYIRA önző, hogy nem hiszem el! Nem csak a kosárban, de ez egy jó példa volt. Ezzel R is egyetért. Ugyanis "visszajött hozzám". Már szerintem több mint egy órája beszélünk. Olyan mint régen. Legalábbis remélem. Semmi semmi semmi nem érdekel rajta kívül. Még most is szeretem, azt hiszem. De ez nem biztos hogy olyan, mint volt. Nem tudom. De még mindig feltétel nélkül bízok benne, egyedül ezt a blogot nem mutatom meg neki. Most már azon gondolkozom, hogy jó-e ha valaki tetszik most nekem. Nem tudom. És több mint valószínű, hogy félreértem a jeleket. Mert lehet valaki simán normális. Az hogy megkérdezi merre megyek, még nem jelent semmit. De akiről most beszélek, sokszor néz a szemembe. R viszont sokszor kerüli a tekintetemet. Ez vajon baj? Most Madness van!!! És felhívott most. Ez már rég nem történt meg...*.*
