Fake a smile, so he won't see...

Hát hülye vagyok én? Nagyon hülye? Vagy mi? Csak szerelmes? NEM NEM NEM NEM akarok az lenni. De mi ez? Én végig csak féltettem R-t, féltettem hogy nem tanul eleget, féltettem hogy anyukája haragudni fog rá, féltettem hogy összetörik a szíve, féltettem hogy- bár továbbra is mutatni fog életjeleket- meghal, mindentől. De minek is? Nem az hogy nagy fiú már és tud vigyázni magára, hanem cserébe most megkaptam tőle ezeket a dolgokat, amiktől őt próbáltam megmenteni. Erre most rontottam a jegyeimen, mert ugye tanulás helyett egymással beszéltünk, anyukámmal egy bunkó vagyok, összetörte a szívem, megölt engem... Hát köszönöm szépen. Nem szabad elfelejtenem, hogy ő tudja ez milyen érzés... És talán azt se szabad elfelejtenem, hogy volt olyan, amikor megbízott bennem, amikor nekem sírta el a dolgait, például a Blahán a bál után... De akkor is, tudta hogy én őt szeretem, mégis nekem sírt Król, meg hogy neki soha nem jön össze. Hát most lássa! Akkor is, már akkor is számoltam... Egy... Kettő... Három... Négy... Ebből még megmaradt a négy. Vagyis én. Nem is akarok belegondolni hogy K vajon érez-e valamit... Már csak makacsságból is nem a válaszom... És én dobtam el... De nem tudok örökké hamis mosollyal nézni rá, és nem tudok a szemébe nézni... Nem tudok beletörődni hogy elveszítem, de visszahozni sem tudom... Nincs értelme szeretnem, de nincs erőm gyűlölni...